Nálunk ugyanis nem jellemző, hogy a szuperhősök vagy rajzfilmfigurák nevével fémjelzett füzeteket az egész család kiolvasná. Japánban mindez egészen másképp van. Persze ez nem meglepő, hiszen a felkelő Nap,a Fuji, a csúcstechnika, a szupergyorsvasút,a gésák, a sushi meg a szamurájok országa számtalan meglepetést tartogat az európai kultúrkör emberének.

Nehéz párhuzamot találni a szokások között, de hogy is lehetne összehasonlítani akár a két világ a becsületbeli ügyeit:ott harakiri, itt vendetta.Japánban minden(!) képregényt mangának hívnak. Japánon kívül viszont csak a japán képregényeket nevezik így. Maga a kifejezés szószerinti fordításban„véletlenszerű képeket” vagy„vázlatot” jelent, és a 18. században használták először. A manga gyökerei az ősi japán tusrajzokig nyúlnak vissza,de a 13. század óta készülnek azok a folytatásos történetek,amelyek már valóban hasonlítanak a mai japán képregényekre. Kezdetben a mangák Buddha tanításairól szóltak,meg arról, hogyan győztek a japán bölcsek a kínai írástudók felett, és beavatták az olvasót a szeretkezés tudományába.

 A 20. század során a témák az akciótól kezdve a fantasyn és a cyberpunkon át a romantikus vígjátékokig elképesztő módon bővült, és ezáltal a műfaj hihetetlen népszerűségre tett szert. A japán kultúrában a manga immár a média önálló ágaként tagozódik műfajokra.

Mindenki– idős és fiatal, férfi és nő – megtalálja a maga mangáját. Az egyes kiadványok többmilliós példányszámban fogynak, hiszen Japánban a képregényolvasás éppúgy hozzátartozik a mindennapokhoz, mint nálunk a tévénézés. A tömegtermelés ellenére Japánban a mangarajzolás ma is művészetnek, sőt már-már szertartásnak számít, és így megvannak a kötelező szabályai is. Egy mangarajzolónak komoly utat kell bejárnia ahhoz, hogy a ranglétra tetejére kerülhessen, és a saját történeteit önthesse képekbe. Éppen ezért a legkedveltebb mangák alkotói sztároknak számítanak hazájukban.Mangaművésznek lenni ugyanakkor komoly küzdelem is, hiszen hatalmas a piac, sok a versenytárs. A jó rajzkészség mellett alaposan ismerni kell a japán teremtésmítoszt és mondavilágot,ügyesen kell felhasználni az ősi szimbólumokat. Csaknem minden mangában van ugyanis valami az ősi japán kultúrából– részben ettől olyan egyediek és egzotikusak.

 A mangák elkészítésekor a hagyományokat úgy kell figyelembe venni, hogy egyúttal a közönség igényeinek is megfeleljenek. Ehhez pedig hatalmas fantáziára van szükség,minden teremtmény karakterét gondosan ki kell dolgozni, és az összes egyéb részletet is aprólékosan meg kell tervezni.A mangáknak több jellegzetes kifejezőeszköze van. Mindközül elsőként tűnik fel a figuráknál az, amit a japánok „csibi”-nek neveznek. Ez a gyermeki testarányokra utal: nagy fej, kicsi test, ami megfelel a japán ideáloknak,amitől a karakter „kavaí”,azaz aranyos lesz. Ezenkívül jellemző még a figurákra a tompa orr, a keskeny száj, a hatalmas hajzat, valamint a nagy szem, amely kiemeli a szereplő jellemét, aktuális hangulatát,érzelmeit, gondolait. A manga stílusjegyei közé tartozik még számos sajátos elem, amelyek jó része számunkra idegenül hat, így a mozdulatok, illetve a mozgás dinamikáját érzékeltető sebességvonalak, a szövegek, párbeszédek kurtasága, a fura karakterek, vagy éppenséggel az az izzadtságcsepp, amely például akkor jelenik meg a szereplő fejénél, ha valami összezavarja vagy az idegeire megy.

Forrás:http://www.lira.hu/index.php?action=rovat&r_id=102&c_id=47